Projekttervezés

10 április 2015 Szerző :  

Egy alaposan megtervezett projekt már a sikerhez vezető út fele. Mi segítünk Önnek, hogy projektje megvalósítása során végig a kezében tarthassa az irányítást!

A sikeres fejlesztési projekt megvalósításának talán legfontosabb alapkövetelménye a megfelelő tervezés. Ez a megállapítás különösen igaz a pályázati forrással finanszírozott projektek esetében, hiszen itt a számtalan külső körülmény mellett egy igen fontos - és szintén külső - körülménnyel kell számolnunk: a pályázati forrás megítéléséből, felhasználásából, illetve folyósításának időpontjából adódó jellegzetességekkel.

Legyen projektünk egyszerű (pl. egy tárgyi eszköz beszerzése), vagy bonyolult (pl. egy több ezer négyzetméteres csarnok megépítése), biztos, hogy számtalan logisztikai-, személyügyi-, pénzügyi-, vagy más folyamattal kell terveznünk. Nagyon leegyszerűsítve a dolgot tudnunk kell azt, hogy a megvalósítás során kinek, mit kell elvégeznie és annak milyen költségei mikor válnak esedékessé. Erre persze mondhatnánk azt, hogy egy tapasztalt vállalkozó alkalmas lehet egy ilyen terv felépítésére, főleg, ha esetleg valamilyen gazdasági végzettséggel, ismerettel is rendelkezik. Ez igaz is lehet.

Egy tapasztalt szakértői csapat ugyanakkor olyan megoldásokkal, kerülőutakkal, tippekkel-trükkökkel és tanácsokkal láthatja el Önt, amelyre a laikus - és tapasztalataink szerint - még a pályázatírói szakma jelentős része sem gondol. Önnek ez a pályázatíráshoz képest nem kerül plusz költségbe, miért is hagyná ki?

Csapatunk nem csak a támogatási forrás megszerzésében segít. Munkálataink során számottevő tapasztalatot szereztünk integrátori szerepkörökben, ennek okán már jelen vagyunk a webfejlesztés,webáruház fejlesztés,piacra jutás és marketing tanácsadás területein is, valamint telephelyfejlesztésben is komplex szolgáltatást nyújtunk építőipari kivitelező csapatunkkal. Kulcsrakész és komplex megoldásunkkal képesek vagyunk A-tól Z-ig mindenben valódi segítséget nyújtani a pályázati megírásától egészen a projekt lezárásáig! Látogassa meg további oldalainkat is, és tudjon meg többet!

Revolte Solutions Kft.

A Révolte Solutions Kft. egy képzett (okleveles közgazdász és jogász végzettségű), pályázati finanszírozás terén jelentős tapasztalatot szerzett szakértőkből álló üzletviteli- és pályázati finanszírozási tanácsadó vállalkozás. Tapasztalatunk és kapcsolataink biztosan segíteni tudják az Ön pályázati projektjének megvalósulását is!

Webhely: www.revolte.hu E-mail Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Debrecen - Nyíregyháza - Budapest
  • +36 30 852 8228
  • +36 30 852 82283
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Partnereink voltak

Keressen minket!

  Hiba az üzenet küldése során.   Az üzenetet sikeresen elküldtük.
Top