Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása - 2019-1.1.1-PIACI KFI - TERVEZET!

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (a továbbiakban: NKFI Alap) a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett Felhívás célja a vállalkozások versenyképességének javítása piacorientált kutatás-fejlesztési és innovációs projektjeik támogatásával. A felhívás keretében piacképes termék, technológia vagy szolgáltatás-fejlesztés kerül támogatásra.

A pályázat keretében „A” és „B” alprogram kerül meghatározásra:

A” alprogram: A vállalkozások önállóan, vagy konzorciumban partnerek bevonásával megvalósított, piaci potenciállal rendelkező, a támogatás megtérülését valószínűsítő KFI projektjeinek támogatása. A vállalkozások KFI projektjeik sikeres megvalósításával új üzleti lehetőségeket alapoznak meg.

„B” alprogram: A vállalkozások konzorciumban megvalósított KFI projektjeik támogatása, melyhez konzorciumi tagként bevonhatnak felsőoktatási intézményeket, kutató-tudásközvetítő szervezeteket is. Nagy jelentőségű és összetett kutatás-fejlesztési és innovációs feladatok megoldásának támogatása a szakterület szakmailag kiemelkedő szereplőinek részvételével. A támogatással létrejövő eredmények a gazdaságban és a társadalmi élet egyéb területein hasznosulva, létező, fontos problémák megoldásához járulnak hozzá az erőforrások, ráfordítások ésszerű fókuszálásával, jelentős gazdasági, társadalmi hasznot biztosítva.

A Felhívás lehetőséget biztosít meglévő prototípus piaci termékké fejlesztésére is.

Rendelkezésre álló teljes pályázati keretösszeg:

  • az „A” alprogram esetén 24 milliárd forint;
  • a „B” alprogram esetén 21 milliárd forint

Igényelhető támogatás összege, mértéke:

  • Az "A" program esetében minimum 50 millió Forint önállóan, illetve minimum 150 millió Forint konzorciumi pályázat esetében, a maximum mindkét esetben 500 millió Forint.
  • A "B" program esetében minimum 500 millió Forint, maximum 1 milliárd Forint.
  • A támogatás mértéke 50-70% költségkategóriától függően.
  • Előleg igényelhető, melynek mértéke 75-90%

Támogatást igénylők köre

  • az „A” alprogram esetén önállóan és konzorciumi formában, a „B” alprogram esetén kizárólag konzorciumi formában nyújtható be
  • Jogi személyiségű profit orientált vállalkozások, és egyéb gazdasági szervezetek közül a 113, 114, 116, 117, 226, 141 GFO kóddal rendelkezők, amelyek kettős könyvvitelt vezetnek, nem tartoznak a KATA, EVA hatálya alá, 2018-as teljes (365 nap), lezárt üzleti évre vonatkozó jóváhagyott és közzétett beszámolóval és minimum 2 teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek (Kft, Bt, Zrt, stb.)
  • a "B" alprogramban a fentieken túl konzorciumi tagként pályázhat még: nevesített államilag elismert egyházi vagy magán felsőoktatási intézmények, költségvetési- és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek közül a 311, 312, 322, 341, 342, 381, 382 GFO kóddal rendelkezők, jogi személyiségű profit orientált vállalkozások, és egyéb gazdasági szervezetek közül az 572, 573 GFO kóddal rendelkezők.
  • a „B” alprogram esetén legalább egy konzorciumi tagnak a 651/2014/EU bizottsági rendelet I. mellékletében foglalt feltételek szerinti közép- vagy nagyvállalkozásnak kell lennie

Gazdálkodási feltételek

  • A pályázó(k) 2018. évi lezárt, teljes (365 nap) üzleti évre vonatkozó közzétett éves beszámolója szerinti átlagos statisztikai állományi létszáma nem lehet kevesebb 3 főnél.
  • A pályázó(k) 2018. évi lezárt, teljes (365 nap) üzleti évre vonatkozó közzétett éves beszámolója szerinti saját tőkéje nem lehet negatív.
Az alábbi pénzügyi mutatók önálló pályázat esetében a támogatást igénylőre vonatkozóan, konzorcium esetén közösen, konzorciumi szinten számítandók a jogi személyiségű profitorientált vállalkozás és egyéb gazdasági szervezetekre vonatkozóan.
  • A projekt összköltsége nem lehet magasabb a pályázó(k) 2018. évi lezárt, teljes (365 nap) üzleti évre vonatkozó közzétett éves beszámolója szerinti árbevételénél.
  • A pályázó(k) által igényelt támogatás összege nem lehet magasabb a pályázó(k) 2018. évi lezárt, teljes (365 nap) üzleti évre vonatkozó közzétett éves beszámolója szerinti saját tőke összegénél.
  • A pályázó(k) által igényelt támogatás összege nem lehet magasabb a pályázó(k) 2018. évi lezárt, teljes (365 nap) üzleti évre vonatkozó közzétett éves beszámolója szerinti (vagy a 2016-2018 évi átlag) EBITDA értékének 200%-ánál.
  • A projektben 1 évre tervezhető átlagos személyi jellegű ráfordítás nem lehet magasabb a pályázó(k) 2018. évi lezárt, teljes (365 nap) üzleti évre vonatkozó közzétett éves beszámolója szerinti személyi jellegű ráfordításának 150%-ánál.

A projekt területi korlátozása

A projekt megvalósításának helyszíne: a pályázó(k) – a támogatási kérelem benyújtásáig – bejegyzett Magyarországi székhelye, telephelye vagy fióktelepe lehet.

Támogatott tevékenységek

  • Kísérleti fejlesztés (termékfejlesztés)
  • Alkalmazott (ipari) kutatás
  • Eljárási és szervezési innováció
  • Eszközbeszerzés
  • A projekt céljához feltétlenül szükséges épület építése, bővítése, átalakítása, korszerűsítése, és a szükséges alap infrastrukturális fejlesztések
  • Immateriális javak beszerzése
  • Nyilvánosság biztosításához kapcsolódó tevékenységek (tájékoztatás)
  • Projekt koordinációs tevékenység
  • Közbeszerzési tevékenység
  • Piacra jutási tevékenység
  • Iparjogvédelmi tevékenység

Amennyiben a pályázati lehetőség felkeltette az érdeklődését, jelentkezzen ingyenes telefonos konzultációra az alábbi űrlap kitöltésével!

Kérjük, hogy legyen szíves az adatlapot teljes körűen kitölteni, mivel tanácsadó kollégánk a megadott adatok alapján előminősítést végez, így az adatok pontosságú nélkülözhetetlen az Ön megfelelő színvonalon történő tájékoztatásához. Kollégáink munkanapokon általában 1 munkanapon belül visszahívják Önt.

{rsform 14}

Revolte Solutions Kft.

A Révolte Solutions Kft. egy képzett (okleveles közgazdász és jogász végzettségű), pályázati finanszírozás terén jelentős tapasztalatot szerzett szakértőkből álló üzletviteli- és pályázati finanszírozási tanácsadó vállalkozás. Tapasztalatunk és kapcsolataink biztosan segíteni tudják az Ön pályázati projektjének megvalósulását is!

Webhely: www.revolte.hu E-mail Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Csapatunk nem csak a támogatási forrás megszerzésében segít. Működésünk során számottevő tapasztalatot szereztünk integrátori szerepkörökben, ennek okán már jelen vagyunk a webfejlesztéswebáruház fejlesztéspiacra jutás és marketing tanácsadás területein is, valamint telephelyfejlesztésben is komplex szolgáltatást nyújtunk építőipari kivitelező csapatunkkal. Kulcsrakész és komplex megoldásunkkal képesek vagyunk A-tól Z-ig mindenben valódi segítséget nyújtani a pályázat megírásától egészen a projekt lezárásáig! Látogassa meg további oldalainkat is, és tudjon meg többet!

  • Debrecen - Nyíregyháza - Budapest
  • +36 30 852 8228
  • +36 30 852 82283
  • Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Partnereink voltak

Keressen minket!

  Hiba az üzenet küldése során.   Az üzenetet sikeresen elküldtük.
Top